WELLNESS termék referenciák

Alvásrendszer

Férjem gyerek kora óta szenved éjszakánként attól, hogy nem kap levegőt. Csak orrcseppel tudott aludni legalább 20 éve orrsövényferdülése van. 2-szer megműtötték de hiába, újra és újra kiújult. Reggelente a rossz alvás miatt fáradtan ébredt és már nagyon szeretett volna megoldást találni erre a problémára. 4 éve ismertük meg a Nikken cég pármáját, amit azonnal megvásároltunk. Jó döntés volt. A párna már az első éjszaka meghozta a várt eredményt. Férjem azóta orrcsepp nélkül alszik, nyugodtan és kipihenten ébred. Hálások vagyunk ennek a cégnek, hogy ilyen egyszerű módon (műtét nélkül) terméke segítségével élvezhetővé tudja tenni férjem számára az alvást.

Köszönettel:

Nagyné Decsi Dóra

+3620/999-0220

Férjem oxigénhiányos horkolására már évek óta kerestem a megoldást, de semmi nem segített. Megvettem a Nikken alvórendszert (azt mondták, ez segíthet) és amióta ebben alszunk, férjemnek teljesen megszűntek a horkolási panaszai!

Végre az egész család kipihenheti magát a csendes éjszakákban!

Molnárné Anikó

+3620/4144-978

Egymás alatt lévő 4 műthetetlen gerincsérv miatti fájdalmaim az alvásgarnitúra használatától teljesen elmúlt. Folyamatosan használom az alvásgarnitúrát, most már teljesen tünetmentes vagyok. Energiával feltölt egész napra. Vércukrom 12-14 között volt. Használom az infrás talpbetétet és iszom a PiMag vizet. Most már beállt 6-8 közé a cukrom. Gyógyszert már nem kell szednem. Hála a Nikennek!

Váradi Józsefné

+3670/255-0120

Szeretném elmesélni gyermekem történetét amely 2005 telén kezdődött. Viktor, aki 7 éves volt gyakran éjjel ordítozott s nem volt közben ébren. Ijesztő volt számunkra, a szüleinek látni a gyerekünket ilyen állapotban. Rémülten kerestük a megoldást. ÉKG, EEG, koponya CT, röntgen sorozata. Semmit nem találtak minden rendben volt, de a problémák mégis erősödtek. Pár hónapos vizsgálatok után került gyermek pszihologushoz, aki megállapította, hogy ez depresszió. Sajnos hangulat javító gyógyszereket kaptunk. Bele mentünk hiszen azt gondoltuk, hogy néhány hónapig kell csak szedni hiszen ezt ígérték. De nem így alakult mert már 4 hónapja fogyasztotta a gyerek a gyógyszereket, sajnos többször a tanórán elaludt, reggel fáradékony volt, felébreszteni alig lehetett, de a problémája nem lett jobb. 2007 áprilisában kapott egy Nikken alvórendszert, 6-7 nap alatt teljesen megszűntek a problémái. Azóta is kiegyensúlyozott, nyoma sincs depressziónak és nem megy a Nikken alvórendszer nélkül sehova sem aludni.

Köszönet a Nikennek!

Radicsné Mózer Szilvi

+3630/620-0752

PiMag Vizrendszer

Férjem cukorbetegségben szenved és ennek következtében érszűkülete is van. Az orvos már amputációval fenyegette. Ekkor kezdtük el használni a PiMag vízrendszert és a Body Energizert. A víztől a vércukorszintje jóval alacsonyabb lett, a Body Energizertől pedig visszatért a lábába az élet. Még az orvos is csodálkozott rajta.
Siposné Kring Éva
+3620/470-9454

11 éve 1. típusú cukorbetegségem van. Ez az állapot folyamatos figyelmet és fegyelmet igényel annak érdekében, hogy az optimálishoz közeli vércukor értéket elérjem. A gyógyszerek mellett számos alternatív lehetőséggel próbálkoztam. Az állapotom egyre romlott: vércukorszintem 15-20 körüli volt. Ebből adódóan mindig szédültem, fájt a gyomrom, hányinger gyötört. Ezen túlmenően pajzsmirigy túlműködés és vészes vérzékenység alakult ki. Ismerősöm által elkezdtem szedni a zöldárpát, laktoferint. Használom az infrás talpbetétet és iszom a PiMag vizet. Néhány nap leforgása alatt rohamosan javult az egészségem. Vércukrom 10 alatt tudom tartani gyógyszerek nélkül! Köszönöm Nagy Ilonának, hogy küzdött azért, hogy elfogadjam a Nikken termékeket! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Pércsi Edit
+3620/314-1044

A testvérem révén 2008 tavaszán ismerkedtem meg a Nikkennel, ezen belül a PiMag optimalizált vízzel. Ez idő óta rendszeresen fogyasztom és alig pár hét eltelte után észrevettem magamon a változásokat amit magam sem hittem, nem vagyok fáradékony, tele vagyok energiával, az éjszakai alvászavaraim is megszűntek, a még kezdetleges stádiumban lévő tavaszi pollenallergiám is teljesen elmúlott ami sok-sok éven keresztül okozott keserű napokat számomra. Nagyszerű eredménynek tartom, hogy a PiMag vízzel még tartósan fogynom is sikerült, rendszeres további fogyasztása hatására az eddigi 92-kg-ról súlyomat sikerült 85-kgra stabilizálni. A téli influenza járványos időszakot ami az elmúlt években járványos volt – tünetmentesen átvészeltem. Nemrég megismerkedtem a sportkarkötővel és a mágneses cipőtalp betéttel is ami –bízom benne- további jótékony hatással lesz a szervezetemre és az egészségemre! Jól érzem magam! Néhány hónapja már a párom Anikó is fogyasztja az optimalizált vizet-neki a kínzó székrekedését a normálisra segítette.

János és Anikó
+3630/400-9018

A családomból mindenki issza a PiMag vizet. Most már más vizet nem iszunk. A csapvíztől száraz volt a bőrünk nagyon sok testápolót használtunk, de mióta a zuhanyt használjuk nem kell testápolót vásároljunk.

Nekem napi 8-10 órás alvásra volt szükségem, hogy kialudjam magam, de még akkor is úgy éreztem, amikor felébredtem, hogy fáradt vagyok. Amióta a NIKKEN alvórendszerét használom elég 5-6 óra alvás és pihenten ébredek fel, tele energiával. A paplantól a hideg láb érzése is megszűnt, mert nagyon fázott a lábam amikor lefeküdtem nehezen melegedett be a lábam.

Anyukámnak fekélyes volt a lába nem igazán tudtak rajta segíteni, amióta issza a PiMag vizet és a lábát is azzal mossa, nagyon sokat javult a lábán a fekély, szinte már nem is sebes. Még a zöldárpát és a Body Energizert is használja.

A férjem asztmás és allergiás tüneteire jótékony hatással van a levegőtisztító, könnyebben tud éjszaka aludni, nem dugul el az orra.

Gorzsás Istvánné
+3620/291-6696

2006 szeptemberében szívbillentyű problémát állapítottak meg Baján a kardiológián. Azt mondták sok 40-50 éves nőnek van ilyen betegsége, ezzel együtt élni. Ingadozó vérnyomás, eszméletvesztés, kisebb-nagyobb rosszullétek, erőtlenség, fáradság, levertség, depresszió és még sorolhatnám.. Igen van aki ezekkel együtt tud élni, nekem nem sikerült, én változtatni akartam. 2007 február 14-én megismertem a Nikkent és a PiMag optimalizált vizet. Az elején mivel vízhiányos volt a testem, 6L-t is meg tudtam inni belőle bár soha előtte nem voltam víz ivó. Egyszerűen szomjas volt a testem. Megtanított inni ez a víz, hiszen itatta magát egyszerűen „Kell még íze” volt számomra. A problémáim két, három hónap leforgása alatt teljesen megszűntek. Azóta 2-3 L-t iszom naponta belőle, mert már feltöltötte a szervezetem. Jó a közérzetem, egészséges vagyok! Újjászülettem.
Köszönöm a Nikennek!

Radicsné Szilvi
+3630/620-0752

Több, mint 1 éve rendszeresen fogyasztom a PiMag vizet. Nagyon szeretem az ízét. Napközben a munkahelyemre is beviszek egy 1,5l-es üveggel. A csapvíz tisztítás nélkül számomra kesernyésnek tűnik. Mióta ezt a vizet iszom felgyorsult az anyagcserém (többet kell wc-re járnom). Koplalás nélkül 3 hónap alatt 5kg-t lefogytam , majd a következő 3 hónap alatt újabb 3 kg-val lettem kevesebb. Valószínűleg ez a fogyás azt is segítette, hogy a korábban trombózisos és bedagadt lábaim már nem fájnak, visszereim is elvékonyodtak. Kevésbé vagyok fáradékony, jobban bírom a napi terhelést. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki és fogyassza mindennap.

Bereziné Molnár Edit
+3630/966-1403

Levegőtisztító

Évek óta allergiás és asztmatikus tüneteim voltak. Már múlt időben, mert mióta megvásároltuk a levegőtisztítót teljesen megszűntek a tüneteim. Napközben a nappaliban van, este pedig a hálószobában. Nincs többé orrfolyás, szemgyulladás, ismétlődő tüsszögés! Megszűnt teljesen a köhögési roham. Nagyon örülök, hogy nem kell gyógyszert szednem tovább! Köszönöm NIKKEN!
GORZSÁS ISTVÁN
+3620/239-2095

Kislányom 9 hónaposan elkapott egy mandulagyulladást és az addigi nyugodt éjszakáinkat felváltotta a nyugtalanság. Mivel nem kapott rendszeresen levegőt és köhögött, így aludni sem tudott. Kölcsön kaptuk az Air Wellness Power 5Pro levegőtisztító berendezést. Már az első éjszakánk jobb volt, mint az előzőek, mert nem köhögött a kislányom, így mindketten nyugodtan tudtunk aludni. Döbbenet volt számomra, hogy amikor kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt engedjek a lakásba, akkor a levegőtisztiító ledje pirosra váltott, ami azt jelenti, hogy szennyezett levegő került a szobába. Nagyon jó dolognak tartom ezt a berendezést és bízom benne, hogy hamarosan mi is tulajdonosai leszünk egy ilyen készüléknek!

Táborfi-Rónai Nóra
+3670/315-0168

Étrend-kiegészítők

Laktoferin Gold 1.8

Gyermekkorom óta tejcukor érzékenységben szenvedtem. Kínzó görcsök és erős hasmenés kiséretében tudtam elfogyasztani a kedvenc desszertemet a madártejet! Minden olyan étel és desszert ami tejet, tejszint tartalmazott problémás volt számomra. Szerencsére a Nikken által rátaláltam erre a csodaszerre. Gondoltam én leszek a próba nyuszi és kipróbálom magamon. Tíz napos kúrát alkalmaztam napi 3 szem kapszulával. A hetedik napon teljesen megszűnt a probléma. Jelenleg napi 1x szedem a szinten tartáshoz. Hálás vagyok, ezért a Nikkennek!

Gorzsás István
+3620/239-2095

Jade GreenZymes (zöldárpa)

Amióta a zöldárpa terméket iszom teljesen megszűnt a parlagfű allergiám és a herpeszem, amit előtte semmilyen gyógyszer nem tudott csillapítani.

Siposné Kring Éva
+3620/470-9454

A zöldárpa használatától nő a hajam és az őszesedésem kezd besötétedni. Természetesen már nem olyan, mint fiatal koromban de ez egy pozitív dolog a zöldárpától. Javult az étvágyam és az emésztésem is helyreállt. Naponta 2x fogyasztom PiMag vízzel. A PiMag vizet fogyasztjuk kb. 1-1,5 éve, sokkal frissebbnek és mozgékonyabbnak érzem magam. A vérképemmel mindig gondok voltak, a víz hatására elhagytam már több gyógyszert. Havonta kell vérvételre járnom és mindig tökéletes szinten tudom tartani. Köszönet a Nikennek ezért a termékért!

Kakuk Istvánné 67 éves nyugdíjas
+3674/317-684

Talpbetét & Ékszer, stb.

TriPhase ékszerek

Bár nem vagyok fejfájós, csak ritkán van fejgörcsöm de mióta a karkötőt használom ez egyáltalán nem jelentkezik. Amikor nem volt rajtam ez első egy héten nagyon ingerült és ideges voltam. Nagyon tetszik a színe, egyedi és nekem ez a kedvenc színem, ilyen máshol nincs. Elégedett vagyok vele teljesen!
Balogh Tünde
+3630/913-8348

2009 júniusában vásároltam Nikken karláncát. Szinte a feltevés pillanatától megváltozott a közérzetem, de ami a legfontosabb, a havi orvosi vizsgálat eredménye, hogy a korábbi emelkedett vérnyomásom a normális 120-123-ra beállt. Előtte 145-155 volt. Ezt szó szerint értse, mert azóta már semmilyen vérnyomáscsökkentő gyógyszert nem szedek. A közérzetem aktívabb és egészségem a korábbi normális, az életkoromnál jóval fiatalabb szintre állt be. Köszönöm a terméket és remélem, még sokáig élvezhetem jótékony hatását!

Üdvözlettel:
Nagy Gábor
+3670/313-5842

CardioStrides (cipő)

Sajnos születési rendellenesség okoz problémát a 4. és 5. csigolyámnál, ennek velejárója a derékfájás. Vendéglátással foglalkozom és a sok állás következménye a kínzó fájdalom. Ahogy kipróbáltam a Nikken cipőjét, éreztem azonnal a hatást a testtartásomon. Csak egyenes háttal tudsz benne állni, és ezért nincs terhelve a gerinc. Ezt én is érzem, mert azóta (2év) nem fáj a derekam!!! IMÁDOM!
Molnárné Anikó
+3620/414-4978

KenkoStrides (Talpbetét)

A nikken által forgalmazott, mágneses talpbetétet közel 2 éve használom. Mivel álló munkát végzek ami akár 12-16 óra is lehet és a súlyom sem kevés (110kg) előfordult nem egyszer, hogy megfájdult a lábam. Amióta használom a talpbetétet azóta nincsenek ilyen problémáim. Úgy vettem észre, hogy javult a tartásom jobb lett az egyensúlyérzetem. Azóta is naponta használom!

Pék Zoltán
+3630/216-1148

Tapasztalatom a Nikken mágneses talpbetétről nagyon pozitív. Derékfájásom miatt döntöttem úgy, hogy kipróbálom a talpbetétet és 1 hónapos rendszeres használat után teljesen elmúlt a derékfájásom, pedig előtte szinte havi rendszerességgel küzdöttem ezzel a problémával. Megérte a befektetést, mert azóta nem költöttem fájdalomcsillapítókra!

Táborfi-Rónai Nóra
+3670/315-0168

 

Powered by WordPress | iCellPhoneDeals.com Offers Free Wireless Deals. | Thanks to Bestincellphones.com Verizon Cell Phones, Best CD Rates Online and Fat Burning Furnace Review